Magazinmegjelenések

A szép mell titka: az egyénre szabott technika

Nem kell a tengerentúra utazni a legkorszerűbb műtéti eljárásokért, ha mellplasztikát szeretnénk. Dr. Krasznai Zsolt a Miamiban tett szakmai látogatás során kevesebb újdonságot látott, mint amennyit várt.

Miközben a kollégáinkat körbevezette az új klinikáján, a mellspecialistaként emlegetett Dr. Krasznai Zsolt a legfrissebb élményeiről is beszámolt. A legutóbbi, Miamiban megrendezett Global Esthetic Meetingen a mellműtétekkel kapcsolatban örömmel tapasztalta, hogy több olyan technikai megoldást is bemutattak, amelyeket ő már régóta alkalmaz a gyakorlatban, köszönhetően az elmúlt évtized szakmai kihívásainak és az elismertségének.

Amerikai trükk – a sizer

Krasznai Zsolt szerint sokan az ár miatt nem alkalmazzák, ám a plasztikai sebész klinikáján tizenhárom éve bele sem kezdenek mellműtétbe az úgynevezett sizer, azaz mérőimplantátum nélkül. Erre nem azért van szükség, mert enélkül nem tudnám megmondani, hogy hányas méretű implantátumra van szüksége a páciensnek. A sizer előnye, hogy altatásban több, egymáshoz közeli méretet behelyezve felkészítjük a mellet az idegen test befogadására, és általa olyan üreget tudok kialakítani, amely megelőzi az implantátum körüli hártya, a tok kialakulását, csökkenti a bevérzés esélyét, az implantátum nem feszül, és ezáltal érhető el, hogy a műtét után a páciens mindössze izomlázszerű „fájdalmat” érez, azt is csupán három napig. Nagy tévhit, hogy két hétig fel sem bírnak állni a páciensek. Mindez azt bizonyítja, hogy Magyarországon is elérhető versenyképes szolgáltatás mind a helyszínt tekintve, mind szakmailag. Az utóbbi években nincsenek látványos fejlesztések a mellplasztika területén, ezért a mostani előadások főleg technikai trükkökről, azon belül is a mellplasztikai műtétek különböző módszereinek összehasonlításáról szóltak, amelyek célja a műtétek biztonságosságának fokozás és ezáltal az eredmény tökéletesítése – mondta Dr. Krasznai, aki örömmel tapasztalta, hogy a szakma amerikai képviselői is a sizerek (mérőimplantátumok) alkalmazásának fontosságára hívták fel a figyelmet.

 

„Nagy tévhit, hogy a mellplasztika fájdalommal jár”

 

A mérőimplantátum előnye nem merül ki az optimális mellméret kialakításában, hanem pácienseim esetében hatékonyan hozzájárul a posztoperatív fájdalom csökkentéséhez, valamint tapasztalataim szerint jelentősen csökkenti az utóvérzés és későbbi tokosodás előfordulását – tette hozzá a doktor.

Tudta-e?

Krasznai doktor szerint a női mell olyan, mint az ujjlenyomat: mindenkinél más és más. Az implantátum kiválasztásánál figyelembe kell venni a saját mell méretét, formáját és a bőr elasztikusságát is – ezek a tényezők mind befolyásolják az eredményt.

Amit tudni érdemes

Az eljárás lényege: a mellnagyobbítás során az orvos – sizer segítségével – kialakítja az implantátum számára megfelelő méretű üreget. Az implantátum ezt követően behelyezésre kerül, de a páciens további biztonsága érdekében egy éjszakára dréncsövet vezetnek be a mellekbe. Mennyi ideig tart: Legfeljebb egy óráig, altatásban. Ezt követően a páciens egy éjszakát tölt a klinikán. Várható eredmény: természetes forma, az alkathoz megfelelő méret, gyönyörű dekoltázs. Gyógyulási idő: 4-6 nap után nem fizikai jellegű munka végezhető. Hat hét elteltével a páciens már teljes értékű életet élhet. Az első kontrollon a hegkezelő krém használatát és a mell helyes masszírozását is megbeszélik a pácienssel. Ár: 1.200.000 Ft (For BEauty).

Új helyre költözött a For Beauty!

Dr. Krasznai Zsolt gyönyörű környezetben várja a szépülni vágyókat Budapest II. kerületében. Klinikát talán még soha nem építettek annyira körültekintően, mint a megújult For Beautyt, amely minden olyan kritériumnak megfelel, ami egy egészségügyi intézmény működéséhez szükséges. Sőt, annál többnek is, hiszen amellett, hogy a legkorszerűbb szakmai követelményeknek tesz eleget, gondoltak azokra a szépülni vágyókra is, akiknek az elvárásai között a luxuskörnyezet is szerepel. Szerettük volna minden hűséges és új páciensünknek a legtöbbet nyújtani, ezért igyekeztünk kialakítani egy olyan környezetet, amely szinkronban van a szakmai tudásunkkal. Az eddigi visszajelzések alapján úgy érezzük, sikerült örömet szereznünk régi és új pácienseinknek – mondta Dr. Krasznai Zsolt, aki az európai szintű szolgáltatások mellett a pihenőszobák kialakítására is különösen odafigyelt. – Egyágyas, fürdőszobás szobáinkban szállodai szolgáltatásokat kínálunk, ami segíti a hozzánk látogatók minél gyorsabb felépülését.

időpontfoglalás
+36 30 365 1375
+36 1 793 3497