Magazinmegjelenések

Plasztikai sebészet nem csak sztároknak

Plasztikai sebészet nem csak sztároknak

L&S: A sebészetnek miért éppen a plasztikai ágát választottad?

Krasznai Zsolt: Ennek több oka is van. Azt már a kezdet kezdetén tudtam, hogy mindenképp orvos akarok lenni, viszont olyan típusú em­ber vagyok, aki nem tud sokáig egy helyben ülni, tehát a belgyógyászat, a pszichiátria és hasonló területek ezzel kikerültek a látószögemből, hiszen itt sokat kell "oknyomozni", gyógysze­rezni. A sebészet nem ilyen, itt van mit csinálni, muszáj „fabrikálni'. Férfiként egyre inkább megismertem a nőket. Velük együtt pedig a stílus, divat, a szép külső fogalmát. Amint hallottam a sebészet plasztikai ágáról azonnal tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni: a nőket még szebbé varázsolni és ez által elégedetté. magabiztosság tenni őket.

L&S: Mikor alapítottad a For Beauty Plasztikai Sebésze­tet?

Krasznai Zsolt: Sokáig dol­goztam egyénileg, ekkor alapoztam meg nevemet, hiszen úgy gondolom elsősorban azt a fontos, hogy a páciensek tudják kiről, van szó, ki végzi a műtéteket, és ne csak egy bizonyos fantázianevű klinikát keressenek Amikor felismertem, hogy a nagyszámú praxis, mely az országban megalapo­zott névvel rendelkezik, rájöttem, hogy ehhez bizony szükséges egy igényes, kulturált, kellemes hangulatú klinika. Ennek négy éve, tehát ekkor alapítottam a For Beauty Plasztikai Sebészetet Budán.

L&S: Mit gondolsz, miért téged választanak Magyar­ ország legszebb modelljei, sztárjai, kik ők pontosan?

Krasznai Zsolt: Szerencsére sokan választanak engem, például: Hargitai Bea, Metzker Viktória, Fésűs Nelly, Szűcs Judith, Zimány Linda, Zalatnai Cini, Rubint Réka. Hogy miért? Talán azért, mert ebben a szakmában a legfontosabb dolog a bizalom. Azt szoktam mondani: a barátnő, a tükör és plasztikai sebész, akinek egy nő megmutatja a vélt, vagy valós problémáit, a külsejét illetően. Ez tehát nagyon fontos bizalmi pozíció, amit precíz munkával kell meghálálnom, hiszen a sztárok — akik külsejükből is élnek - számára is na­gyon fontos, hogy a legmegbízhatóbb helyen, a lehető legjobb szolgáltatást kapják, itt a legkisebb hiba sem nézhető el.

L&S: Melyek a legkedvel­tebb szépészeti beavatko­zások, melyeket a hölgyek előszeretettel választanak?

Krasznai Zsolt: Magyarországon elsősorban a mellplasztika a legnép­szerűbb. Amerikában ez másként van, ott például a zsírleszívás is előrébb helyezkedik el a sikerlistán. Amivel hozzám fordulnak persze elsősorban a mellplasztika, ez a leggyakoribb beavatkozásom. Bár sok felkérést kapok például az arcplasztikában is. De természetesen széles palettán végezzük a műtéteket, kedvelt még az orr-, has-, szemhéjplasztikát, és a zsírleszívást is.

L&S: Hogyan kell felké­szülni egy mellnagyobbító műtétre?

Krasznai Zsolt: Mielőtt bármi­lyen beavatkozás mellett döntenénk, fontos, hogy az azt megelőző konzul­táción részletes tájékoztatást kapjunk, és a számunkra legmegfelelőbb orvost, illetve intézményt válasszuk. Ezen felül minden esetben szükséges előzetes általános kivizsgálás, és ha szükséges, akkor az adott beavatko­zástól függő speciális kivizsgálás is.

L&S: Milyen emlőimplantátumokat használ­nak egy műtét során? Ezek milyen méretűek és formá­júak?

Krasznai Zsolt: A mellimplantátumokat a 60-as évek elejétől kezdték alkalmazni és azóta folyamatosan fejlesztés alatt állnak. Az orvosok és gyártók kozötti együttműködés lehetővé tette a leg­újabb orvosi és technikai ismeretek alkalmazását. A napjainkban használt összes mellimplantátum fala orvosi szilikon. Az implantátum töltését tekintve létezik fiziológiás sóoldat­tal, illetve szilikon géllel töltött. A szilikongél speciális összetétele a természetes mell tapintásához nagyon hasonló érzést tesz lehetővé. Az implantátumok formája is változó: kerek, illetve anatómiai, azaz csepp formájú implantátumok. A kerek forma kitölti a mell felső részét és megemeli a mellet. Az anatómiai forma finoman követi a mell kontúrját. Általában na­gyon vékony alkatú, kis mellű hölgyek számára ideális. Természetesen ezen formákon belül a különböző méretek széles skálán mozognak.

L&S: A mellnagyobbító mű­tétek során hova helyezik az implantátumokat?

Krasznai Zsolt: Az implantátum elhelyezése háromféleképpen lehet­séges: mirigyállomány alatt, izom alatt és félig izom alatt. Az utóbbi, nem olyan régen alkalmazott módszer hazánkban. Viszont a világ többi országában publikációk, és személyes tapasztalatok alapján egyre nagyobb teret nyer.

L&S: Milyen esetekben nem ajánlott a mellnagyobbítás?

Krasznai Zsolt: Nem végezzük el a műtétet, ha a páciens általános egészségi állapota: terhesség, szop­tatás, vagy bármely más rizikó nem teszi lehetővé. Ezen felül nem szok­tam javasolni a beavatkozást abban az esetben, ha a páciens testfelépítése nem indokolja.

L&S: Miket kell figyelembe venni implantátum kiválasz­tásánál?

Krasznai Zsolt: Figyelembe vesszük a páciens adottságait, úgy mint a mell formáját, testmagasságot, a mellkas szimmetria viszonyait, va­lamint a bár állapotát és persze nem utolsó sorban a páciens elképzeléseit, kívánságait.

L&S: Mennyire veszélyes egy ilyen beavatkozás, és milyen kockázatai vannak?

Krasznai Zsolt: Mint az orvosi beavatkozások döntő többségénél a műtét velejáró következményeként a terület duzzanata, bevérzése, esetle­ges gyulladása, capsula képződés, illetve heggyógyulási zavarok jelent­kezhetnek. Azonban - az orvostudo­mány fejlődésének köszönhetően - ezek egyre ritkábbak és előfordulásuk esetén kezelhetők.

L&S: Melyik az a külföldi sztár, akinek nem úgy sikerült a plasztikája, hogy szerette volna?

Krasznai Zsolt: Sajnos, sokan gondolják azt: hagy a plasztikai sebészet segítségével az idő kereke visszafordítható. Erre jó példa Burt Reynolds és Meg Ryan is.

L&S: Van-e kedvenc sztárod, akit megemlítenél, mert úgy gondolod, hogy a plasztikai sebészet „köve­tendő példája" lenne?

Krasznai Zsolt: Véleményem szerint Demi Moore esetében sikeresen ötvözték a különböző beavatkozásokat és nem estek túlzásokba.

L&S: Mennyibe kerül egy mellnagyobbító műtét?

Krasznai Zsolt: Klinikánkon a mellnagyobbítás ára általában 900. 000  Ft-tól kezdődik. Több hitel­intézet is foglalkozik egészségügyi hitelek nyújtásával, mint például a Medicredit Zrt., melynél többféle kedvezményes konstrukció közül lehel választani.

L&S: A mellnagyobbítá­son kívül a mellfelvarrás és az ajakfeltöltés is népszerű műtét. Kinek és mikor ajánlott a mellfelvarrás?

Krasznai Zsolt: A mellfelvarrásnak számtalan okai lehetnek, az egyik például a szülés utáni mellalak és méret változás, ami miatt alkalmazunk mellfelvarrást, a másik pedig az, ha valakinek veleszületettem nagyon nagy az emlőállománya. Mind két esetben indokolt lehet egy mellfelvarrás. Húszon éveseknél jobban meg kell gondolni a beavatkozást. Ha valakinek túl nagyok a mellei, akkor nemcsak felvarrást végzel, hanem el is távolítasz az állományból. A másik esetben, szülés utáni állapot, amikor megfogyatkozik a mellállomány, és fel is kell varrni, akkor implantátum segítségét is kell használnunk.

L&S: Az ajakfeltöltésnél már egy alkalom elegen­dő, vagy szükség van további korrekciókra is? Illetve mennyire tartós az ajakfeltöltés?

Krasznai Zsolt: Az ajak­feltöltésnél felszívódó anyagot használunk, ezek hialuron-savat tartalmaznak. Ezeknek a tartóssága a három héttől másfél évig is tarthat, attól Függően, hogy melyik cég terméket használjuk. Minden esetben jó az ajakfeltöltés, mi egy svájci terméket használunk, aminek a tartóssága három hónap és fél év között tartja a hatását. Én azt szoktam javasolni, hogy félévente egyszer elég töltőanyagot használ­ni, hogy szép és tartós maradjon az ajakfeltöltés. Amerikában például a hölgyek három havonta járnak plasztikai sebészhez, szájat és más területeket is fel tölteni. Ott olyan töltőanyagokat használnak, amit havonta újra kell alkalmazni.

Információs vonal
+36 30 365 1375
+36 1 793 3497
időpontfoglalás