Magazinmegjelenések

Sizerrel a tökéletességért

A mellplasztika nem véletlenül az egyik legnépszerűbb beavatkozás hazánkban. A korrekció különféle válfajai ugyanis ma már bárki számára elérhetők.

Nem mindenki büszkélkedhet feszes, telt keblekkel, ráadásul szülés, fogyás után, illetve a kor előrehaladtával a mell nagymértékben megereszkedhet. Ám sokakat a túl kicsi, esetleg a hatalmas kebleik zavarnak. Szerencsére ma már minden problémára van megoldás.

A kebelnagyobbítás még mindig vezeti a toplistát: a mellimplantáció főként a 18 és 35 év közöttiek körében nagy divat. Ám a szülés után kért korrekció is igen gyakori.

– A nagyobbítás területén nincsenek nagy újdonságok, bár az implantátumok évről évre fejlődnek – mondta dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebész. – De megnyugtathatok minden érintettet, hogy nincs nagy érdemi különbség a két implantátum közt. Ami újnak és nagyon jónak számít – és ma már bejött a piacra –, az a dél-koreaiak terméke. A franciák a világelsők implant tekintetében, mindjárt mögöttük a németek és az amerikaiak állnak. Az implantátumok behelyezése több metszéssel, több helyzetben történik. Hazánkban még mindig újdonságnak számít, hogy egyre több klinikán sizert, azaz próbaimplantátumot használnak, aminek a segítségével megtalálható a tökéletes méret, illetve forma. Én minden implantációnál kipróbálom, melyik az a méret, amit véglegesként használok. A nagyobbítás számos kontrollt igényel, rendkívül fontos az elő- és utógondozás. A felvarrásnál, ha lehet, saját állományt használok, más esetben implantátummal alakítom ki a formát; ehhez igazítom a bőrt, ami három hegből épül fel: bimbóudvar körüli, függőleges és alsó metszésből. Nagyon népszerű ez a műtét, hetente kettőt-hármat csinálok. A kisebbítés ritka, de ez az egyik legveszélyesebb: sok szövődménnyel járhat. Mindhárom műtét kapcsán egy éjszakát kell bent tölteni a klinikán, másnap távozhat a páciens, maximálisan elégedetten a kebleivel.

 Amit tudni érdemes

Kinek ajánlott: Akik elégedetlenek a mellük méretével, formájával, illetve ennek tudatában önbizalomhiányban szenvednek.

Mikor nem alkalmazható: Ha a páciens életkora vagy általános egészségi állapota nem indokolja a műtétet, vagy ha a páciens kérése irreális.

Mi történik: Az altatásban végzett, 2,5-3 órás műtét során három bemetszés segítségével a saját állományhoz vagy az implanthoz igazítják a kültakarót, és a melleket a megfelelő pozícióba helyezik.

Kockázat: Amennyiben megfeleleő helyen végezték a műtétet, és a páciens betartja az utókezelés szabályait, egészen minimális a kockázat. A kisebbítésnél a legnagyobb a rizikófaktor.

Gyógyulási idő: Öt nap múlva dolgozhat, hat hét után sportolhat, fürdőbe mehet a páciens.

Ár: 1.100.000 (nagyobbítás) 1.100.000-1.300.000 Ft (felvarrás) (For Beauty Plasztika)

időpontfoglalás
+36 30 365 1375
+36 1 793 3497