Hajbeültetés

Forradalmian új hajbeültetési eljárás!

Krasznai doktor régi vágya volt, hogy klinikáján hajbeültetési eljárást is végezzenek. Az első ilyen beavatkozás különleges volt, mert egy halántékról kivágott malanóma okozta bőrátültetés helyére kellett a hajbeültetést elvégezni.
A hajbeültetés módja nem sokat változott az idők során. A technika fejlődött és finomodott folyamatosan, aminek az lett az eredménye, hogy a végeredmény nagyon természetes lesz.
Hajbeültetéskor az első teendő a donorterület fertőtlenítése, majd érzéstelenítése. Ezt követően távolítják el a graftokat. A visszaültetés előtt a páciensnek lehetősége van egy pihenőre - felállásra - hiszen a kivétel és a beültetés is több órás folyamat.
Hajbeültetés - külföldön vagy itthon? Krasznai doktor véleménye szerint ma már itthon is elérhetők ugyanolyan jó szolgáltatások, mint a határokon túl, ám jóval kedvezőbb áron. .
Az eddigi technikáknál megvolt a veszélye annak, hogy sérülés keletkezik a graftokban, amit a szakasszisztens sem vesz észre a mikroszkóp alatt. A kezdeti eljáráskor egy csíkot távolítottak el a fejbőrből, ahol az asszisztens alakította ki a graftok méretét, ezért a végeredmény akár 90 százalékos is lehetett. A FUE technika indulásakor 60 százalékos, mára akár 80-90 százalékos eredményt érhet el.
A korábbi hajkivételi technika nem volt tökéletes, mert a kivett egységek túl vastagok voltak, ezáltal feltűnő lett a beültetés. A legmodernebb - a For Beauty Klinikán is használnak - technológiai eljárás sokkal természetesebb hatás produkál.
A hajbeültetés után a páciens kap egy kötést, a feje hátulsó és az elülső részére, ahol apró vérző sebek vannak a tűszúrások miatt. Fontos, hogy 3 napig víz ne érje a hajat. Később finoman meg lehet mosni, nem dörzsölve, nem hajszárítózva.
1 2 3
időpontfoglalás
+36 30 365 1375
+36 1 793 3497