Visszérkezelés

Gyors, korszerű megoldás visszerek ellen

A visszeresség népbetegség, mely kiváltképp a hölgyeket érinti. Náluk már várandósság idején is gyakori a vénás tágulatok megjelenése. A visszérkezelés során a For Beauty Esthetic Center a legkorszerűbb ambuláns megoldást kínálja a probléma megoldásához.
Amióta az ember két lábra állt, azóta létezik a visszér is. Ám ennek kezeléséhez ma már korszerű eljárások is rendelkezésre állnak, melyek minimális beavatkozással járnak, és így sokkal kevésbé terhelik meg a szervezetet, mint a hagyományos sebészeti módszerek.
Természetesnek vesszük, hogy lábaink mindig eljuttatnak bennünket a kívánt helyre, ennek azonban feltétele az egészséges keringés. Fontos tehát, hogy a keringési problémákat, így a visszeres állapotot se hagyjuk súlyosbodni. A visszér ma már könnyen kezelhető!
Dr. Krasznai Attila mindig sebész szeretett volna lenni, és az is lett. Pályáját Magyarországon kezdte, külföldön folytatta. Jelenleg Hollandiában dolgozik érsebészként, emellett rendszeresen praktizál testvére, Dr. Krasznai Zsolt klinikáján, a For Beauty Esthetic Centerben is, ahol a visszérkezelés a szakterülete.
A visszeresség sokaknak, de elsősorban a hölgyeknek okoz gondot. Ma már a visszérkezelés korszerű eszközök segítségével könnyen megoldható - a For Beauty Esthetic Centerben is sokan veszik igénybe a lehetőséget. Az eljárás minimális beavatkozással jár és ambuláns módon elvégezhető.
A bőrpírral, gyulladással járó rosacea kellemetlen és esztétikailag is zavaró elváltozás; nőknél és férfiaknál is kialakulhat. Ám nem feltétlenül kell együtt élni vele! Kezelése ma már egyszerű és hatékony.
A visszeresség sokaknak, de elsősorban a hölgyeknek okoz gondot. Ma már ez a probléma korszerű eszközök segítségével könnyen kezelhető - a For Beauty Esthetic Centerben is sokan veszik igénybe a lehetőséget. Az eljárás minimális beavatkozással jár és ambuláns módon elvégezhető.
1 2 3
időpontfoglalás
+36 30 365 1375
+36 1 793 3497